A Győr elleni hazai NB I-es mérkőzés előtt búcsúztattuk el Fehér Csabit, aki jó 12 éven át viselte nálunk büszkén a piros-fekete-fehér mezt.
Csabi, akit mi sokszor csak „Csékának” hvítunk, 2013-ban érkezett hozzánk, és a tavalyi bajnoki szezon végéig – kisebb kihagyásokkal ugyan, de – tagja volt az aktuálisan legmagasabb szinten játszó egyesületi felnőtt csapatunknak. Sokat köszönhetünk neki, játékosként jó párszor ő fogta össze a csapatot, több kritikus helyzetben is felvállalta a vezér szerepét a pályán és az öltözőben is. Az utóbbi tíz évben minden sikerünknek alapja volt, mindig megtalálta helyét, szerepét, és mentalitásával, személyiségével sokkal többet tett a csapataiért, mint azt a számokból, statisztikai mutatókból kiolvashatunk. A "Cséká" úgy döntött, végleg befejezi pályafutását és visszavonul.
Csabi, köszönünk mindent, minden jót kívánunk neked a pályán kívüli életedhez, és mindig, minden eseményünkön visszavárunk!
Csabi búcsúzól írt egy párt sort, amit szeretnénk most közreadni…
„Nem igazi nekrológ” (Fehér Csaba írása)
Lejátszottam utolsó kosármeccsemet. Néhányszor ezt már kimondtam, most először komolyan is gondolom. Ahogy egy kábítószerfüggő is időről időre leszokik, aztán a tisztán töltött hónapok után általában visszaesik. Nem túlzó a hasonlat. Mert a kosárlabda függőség. Viszont többé nem nyúlok a (játék)szerhez, jelen írás ezt hivatott tisztázni – saját magamnak.
Első edzésemre 1997-ben a bátyám vitt le, a pécsi kosaras körökben már akkor legendás Füzesi Jóska bácsihoz. Ekkortájt talán még vita nélkül MJ volt a „legnagyobb” (épp a hatodik gyűrű megszerzésének futott neki, egy a miénkhez látszólag hasonlító sportágban), internet már létezett, csak mi nem tudtuk, hogy mi az, és még egészségben éltek a nagyszüleim, emiatt vágyódom vissza gondolatban igazán. A kosarazás előtt – mint akkoriban szinte mindenkinek – a foci volt az előjáték (kapudrog), de 10 éves koromban a kosárlabda teljesen behálózott. Utólag döbbentem rá, hogy miért jelentett számomra olyan sokat ez a közeg: a pályán alanyi jogon vagy valaki! Nem számít, hogy nézel ki, hogy öltözködsz, milyen zenét hallgatsz, hova jársz suliba. A szubjektív fokmérőket felváltja az eredmény, az eredményesség. Mindenki egyenlő esélyekkel indul, persze a természet adta lehetőségei birtokában, ezzel egy relatíve igazságos rendszert képezve, amelyet a társadalom egyéb területein még nem sikerült létrehozni.
Sok helyről halljuk: rosszak az emberek. És talán ez igaz is, az emberek 99 százaléka tényleg rossz. Azért furcsa: mert a kosárlabdában tett utazásom alatt szinte csakis azzal az egy százalékkal találkoztam, akik nem rosszak. (Wolfgang Herrndorf „Csikk” című regényéből a főhős gondolatait ide alkalmazva.) Talán ez nem csak illúzió volt. Az általam megismert emberekkel valóban olyan kapcsolat alakult ki, ami legalább a kölcsönös tiszteletet jelentette, esetenként pedig az életre szóló barátságot is. Számtalan sztorit hallottam és éltem át, nevettem, és nevetek utólag is, ha eszembe jut egy-egy ilyen, voltak mély- és csúcspontok egyénileg és csapatban egyaránt, sírtam tizedmagammal egy öltözőben, és egyedül a négy fal közt, szóval a kosárlabda érzelmekre és érzékekre erősen hat, mint egy igazi stimuláns.
A fogyasztó számára új dimenziók nyílnak, az alkalmi jelleget felváltja a függőség, az az élete részévé válik. A hátam mögött hagyott megszámlálhatatlan edzésen és meccsen soha nem jutott eszembe más, a magánéletből és a munkából is teljesen ki tudtam kapcsolni, emellett nem emlékszem olyan esetre, hogy egy edzésre ne mentem volna szívesen – fontos kitétel: az atlétika edzés itt nem számít! A pályán töltött időt ez bizonyosan meghosszabbította. Ennek nagyszerűségére akkor figyeltem fel, amikor másszabadidős tevékenységek közben rendszeresen gondoltam oda nem passzoló dolgokra, problémákra, a kosarazáskor tapasztalt önfeledtséget soha nem tudtam mással megközelíteni sem. Örülök, hogy a valóságból való kiszakadásnak egy ennyire hatékony és legális módjára találtam rá.
Egy valamirevaló kábítószer a tökéletesség látszatát kelti anélkül, hogy a felhasználó realizálná a hátrányait. A kosárlabda, mint sportág, tökéletes. Hibát persze mindig lehet találni a csapattársadban, az edződben, a nézőkben, az ellenfélben, a pályában, ha haladó szinten vagy, saját magadban, és talán a játékvezetők sem tévedhetetlenek, legtöbbször az ő baklövéseiket verbalizáltam, ezért Budafokon játékosként is tiszteletbeli „technikai vezető” lehettem. De mindez a kosárlabdát képező emberek tökéletlenségéből (nem rosszaságából, hanem emberi mivoltukból) származik, a játék maga remekül van kitalálva.
Amit nem sikerült elérnem, de esetleg bennem volt, azért nem okolhatok senki mást, csak magamat. Visszatekintve, rengeteg dolgot másképp csinálnék, ha újrakezdhetném. Viszont, ha újrakezdhetném azzal a feltétellel, hogy pontosan ugyanígy fog minden újra megtörténni, gondolkodás nélkül beleegyeznék. Különös ellentmondás. De igaz. És jó kimondani. Mintahogy azt is, hogy vége.
Ennek közeledtét jelezte, hogy a meccsek előtt már nem az ellenfél játékosaival üdvözöltük egymást régi ismerősként, hanem az ellenfél edzőjével, másodedzőjével, ügyvezetőjével, játékosok szüleivel, és már csak néhány elvetemült hozzám hasonló öreg függő maradt a pályán, akiknek az egészségi és mentális állapota ezt látszólag lehetővé tette. Egy volt játékostársam és egyben edzőm pár éve ezt mondta nekem: „még van két jó és három borzalmas szezon benned, kár lenne abbahagyni”.
Boldog vagyok, hogy az utóbbiból csak egyet vállaltam.
Üdvözlettel:
Fehér Csaba, Menyét
Fehér Csaba főbb eredményei pályafutása során:
2005 – Magyar válogatott U18 - EB („B” csoport) 3. hely
2005/2006 – PVSK U20 - Magyar bajnok („csk”)
2006/2007 – PVSK-Panthers – NB I./A 3. hely
2011/2012 – Bajai Bácska – NB I./B 2. hely
2017/2018 – Budafoki KK – NB I./B „Zöld” 2. hely (feljutás) („csk”)
2019/2020 – Budafoki KK – Hepp-kupa győztes („csk”)
2021/2022 – Budafoki KK – NB II. bajnok (feljutás) („csk”)
2021/2022 – Budafoki KK – Hepp-kupa 3. hely („csk”)
2022/2023 - Budafoki KK – NB I./B „Zöld” 2. hely (feljutás) („csk”)
