Eredmények
Korábbi hírek
Magabiztos győzelemmel zártuk 2025-öt, végig kontroll alatt tartottuk a találkozót. Második helyről várjuk majd a januári folytatást, de előtte még visszatekintünk az eddig történtekre.
TovábbA középső két negyed eredményes játékára alapozva másodjára is legyőztük a Dunaharaszti csapatát, ezúttal idegenben – idén is negyeddöntőt játszhatunk a Hepp Kupában.
TovábbElképesztő izgalmak, kétszeres hosszabbítás, több, mint 200 pont – rendkívül látványos módon őriztük meg makulátlan itthoni mérlegünket.
TovábbUtolsó hazai bajnokink jön az esztendőben, melyet kupameccs követ – az ellenfél mindkétszer a Zöld csoport tavalyi negyedik helyezettje lesz.
TovábbAdománygyűjtést szervezünk a budafoki kosarasok szurkolói körében, mert szeretnénk segíteni néhány olyan családnak, akiknek a jóból nem túl sok jutott.
TovábbMinden negyedet megnyerve aratott magabiztos győzelmet a hazai alakulat. Enerváltan, pontatlanul játszottunk – nem tudtunk felnőni a Kozármislenyhez ezen a napon.
TovábbKéthetes pihenőt követően a listavezető vendégei leszünk. Nem született még idegenbeli siker itt a szezonban, amennyiben mi nyerni tudunk, a vezetést is átvesszük a bajnokságban.
TovábbAggasztóan gyenge első 20 percet produkált csapatunk, ám a nagyszünetben sikerült rendezni a sorokat, és végül 10 pontos sikert arattunk.
TovábbPénteken utolsóelőtti hazai mérkőzésünk következik a naptári évben, melyre két bajnoki győzelemmel hangoltunk – vinnénk tovább a lendületet.
TovábbKövetkező mérkőzések
| HAZAI | VENDÉG | HELYSZÍN | KIÍRÁS | IDŐPONT |
