Elképesztő drámát hozott szombat délutáni mérkőzésünk, gyakorlatilag az egész meccsen hátrányban voltunk, végül Varga kosara után mégis mi ünnepelhettünk győzelmet.
A felgyógyuló Biber visszatért a keretbe Birinyi helyett, változatlan kezdővel vágtunk neki idei első idegenbeli bajnokinknak. Tóth kezdte meg a pontgyártást, ez volt a két alkalomból az egyik, amikor vezetni tudtunk. Borzasztóan alakult a mérkőzés folytatása, Mészáros Bence triplájával 13-4-re vezettek a hazaiak, időt kellett kérnie vezetőedzőnknek. Sokat nem változott a játék képe, rengeteg pontatlanság csúszott a játékunkba, ami pocsék dobóformával párosult. 24-8-as hátrányban voltunk 10 perc után, ami Nagykőrösön általában egyenlő a biztos vereséggel. 30-9-es állásnál voltunk a legnagyobb hátrányban, Károly Máté másodjára kért már időt – ez hozott is változást, 11 pontra is megközelítettük vendéglátóinkat, végül 42-29-cel zárult az első félidő, halványan, de pislákolt a remény a fordításra. A fordulás után élesebb budafoki csapatot láthattak a kilátogatók, a harmadik negyed derekán 6 pontra feljöttünk, ám ezt a zárkózási kísérletet egy 7-0-ás futással visszaverte a Nagykőrös. 52-46-nál megint visszakapaszkodtunk 6 egységre, itt már érezhető volt, hogy képesek lehetünk átbillenteni a találkozót – 54-47-ről jött az utolsó negyed. Sokáig kontroll alatt tartotta zárkózásunk a Kőrös a záróetapban, nem tudtunk egy labdára feljönni. Az idő egyre fogyott, de csapatunk hite és kitartása nem, a 36. percben két Katona kosárnak köszönhetően 60-57-et mutatott az eredményjelző. Két perccel később Tóth az egyenlítésért büntetőzhetett, sajnos csak egyet dobott be, de így is ott lihegtünk a hazaiak nyakában (63-62). Az utolsó perchez közelítve 5 pontosra duzzadt hátrányunk, a legtöbben már minden bizonnyal temettek minket, ám Szántó közelije és Gera Ferenc két kihagyott büntetője reményt adott. Katona ismét betalált, ezzel 69-68 állt az eredményjelzőn, de minél előbb labdához kellett jutnunk ahhoz, hogy legyen esélyünk még bármire. Kőrösi időkérés után eladott labdára tudtuk kényszeríteni a hazaiakat, a túloldalon pedig Varga bevitte a kegyelemdöfést – csodával határos módon, mindössze pár másodpercet vezetve elvittük Nagykőrösről a két pontot (69-70).
Elképesztő tartás volt csapatunkban a mérkőzés folyamán, hihetetlenül mélyről sikerült visszaküzdenünk magunkat. Nagykőrösön nyerni mindig nagy dolog, pláne ilyen körülmények mellett, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy kulcsemberek hiányoztak Kovács Márk csapatából. A beharangozónkban említett erőpróbán átmentünk, 2020 februárja óta először tudtunk nyerni a Kossuthban, de kár lenne azzal áltatni magunkat, hogy jól játszottunk – így talán még nagyobb fegyvertény a siker.
Egyik csapat sem fogott ki nagy napot a dobások terén, a hazaiak 33, mi 41%-kal céloztunk a mezőnyből. Kettő bedobott triplával nem sűrűn nyernek csapatok meccset, pláne ezen a szinten, nekünk ez mégis sikerült – ettől függetlenül 2/22-es triplázásunk finoman szólva sem kirakatba való (ez ugyanúgy igaz a kőrösiek 5/27-jére). A büntetőzéssel is hadilábon álltak a csapatok, 52%-kal dobtak a hazaiak a mi 50-ünkkel szemben (14, illetve 8 bedobott). A lepattanócsatát 49-43 arányban megnyertük, viszont nagyon sok labdát szórtunk el (20), ennyi eladottal se biztos, hogy legközelebb idegenben mérkőzést tudunk nyerni. Óriási extrát hozott a palánkok alatt Szántó, 17 pont, 22 (!) lepattanó és 3 blokk került be centerünk neve mellé, 38-as VAL-jával messze a mezőny legjobbja volt. Katona 14 pontig és 5 gólpasszig jutott, irányítónknak több rendkívül fontos megmozdulása volt a végjátékban.
Ugyan játékban elmaradtunk attól a szinttől, amit szeretnénk képviselni a bajnokságban, elképesztő kitartásról tett tanúbizonyságot csapatunk – a jövőben azon kell dolgoznunk, hogy ne kerüljünk olyan gödörbe, mint a nagykőrösi első negyedben. A lényeg, hogy 3-0-val indítottuk a szezont és egy igencsak hosszú nyeretlen szériát is meg tudtunk törni a bajnokság egyik legnehezebb pályáján! Ehhez szükségünk volt természetesen a lelkes vendégszektor bíztatására, nagyon köszönjük mindenkinek, aki elkísért a fiúkat Kőrösre!
Kovács Márk (Nagykőrös) edző nyilatkozata: "Nehéz megemészteni ami történt, mert mi voltunk a jobb csapat, azonban a Budafok nem adta fel, és a hibáinkat kihasználva nyertek. Előre kell tekintenünk, sajnos a továbbiakban nem férnek bele hasonló fegyelmezetlenségek, amiket a meccs alatt elkövettünk. Nagyon drága tanulópénz volt, amiből tanulnunk kell! Köszönjük a remek hangulatot mind a két szurkolótábornak!"
Károly Máté (Budafok) edző nyilatkozata: "Nagyon büszke vagyok a csapatomra, hogy nagyon nagy hátrányból meg tudtuk fordítani a mérkőzést, és egyszer vezettünk, az utolsó pillanatban. Ugyanakkor, csapnivalóan játszottunk, az előre eltervezetteket nem úgy sikerült megvalósítani, ahogy szerettük volna, rengeteg hibát vétettünk, taktikai-, technikai hibákat egyaránt, és rossz százalékkal dobtunk. Ezeket kell majd kijavítani, de mint az elején is mondtam, nagyon büszke vagyok a srácokra! Mentalitásból jelesre vizsgáztunk, és nekünk ez lesz az egyik legnagyobb fegyverünk. A Nagykőrös nagyon jó csapat, fantasztikus közönségük van, további sok sikert kívánok nekik a bajnokságban!"
SMTPlus Nagykőrösi Sólymok - BUDAFOK 69-70 (24-8; 18-21; 12-18; 15-23)
BKK: Szántó L. 17, Katona B. 14, Tóth B. 9, Kiss B. 8, Varga D. 8, Biber Zs. 4, Siklós O. 4, Sziegl G. 3/3, Vincze M. 3/3, Horváth Á., Medvei K., (Juhász D.)
3/3 a fiataloktól is! Ezúttal sem hagyott kétséget Piukovics Bálint csapata, 30 pontos különbséggel verte a nagykőrösi U21-eseket. Megnyugtató előnnyel zártuk az első félidőt (28-42), amiből ugyan 3 pontot lefaragtak a hazaiak a harmadik negyedben, az utolsó játékrészben felőröltük őket. 29-10-re nyertük a záró 10 percet, így egy újabb magabiztos győzelem került a tarsolyba (60-90). A visszatérő Biber volt csapatunk legeredményesebbje (21 pont, 8 lepattanó, 5 gólpassz, 32 VAL), Birinyi 20-at termelt (5 tripla), Juhász pedig 19 pontos, 20 lepattanós (37 VAL) óriási dupla duplával zárt. Bemutatkozott az együttesben Kiss Benedek is, akinek 17 játékperc elég volt egy 11 pont, 14 lepattanós dupla duplához. Mindkét csapatunk veretlen maradt, reméljük a jövőben most már hasonlóan szép emlékekkel távozunk Nagykőrösről!
Nagykőrösi Sólymok U21 - BUDAFOK U21 60-90 (14-20; 14-22; 22-19; 10-29)
BKK: Biber Zs. 21, Birinyi M. 20/15, Juhász D. 19/3, Kiss B. 11/3, Jani T. 7, Vincze M. 7/3, Buró M. 3, Purec-Ochir E. 2, Hamza Huba, Keres P., (Sziegl G.)
SZÉP VOLT, FIÚK! HAJRÁ, BUDAFOK!

