Nagyon kevésen múlott, hogy nem zártuk győzelemmel mindkét párharcot az NB II-es rájátszás aktuális körében, a BUDAFOK II. 7, a BUDAFOK U23 egyetlen ponttal maradt alul.
Négy rendkívül szoros meccset játszottak csapataink, amiből sajnos csak egyet sikerült megnyernünk, így hiába voltak nagyszerű pillanataink a párharcok alatt, végül mindkét együttesünk a 13-16. helyért küzdhet a továbbiakban. A jövő évi lebonyolítás szempontjából kulcsfontosságú lett volna a győzelem, így talán még fájóbb, hogy ilyen közel jártunk és nem sikerült, de küzdeni kell tovább, hiszen sok pihenője egyik csapatnak sem lesz.
Április 12-én idegenben kezdett U23-as csapatunk, akik Balogh Márton nélkül voltak kénytelenek Nagykanizsára utazni. Indiszponált első félidő után a harmadik negyedre nagyszerű mentalitással jöttek ki a fiúk, percek alatt meg is fordították a mérkőzést, sőt kétszámjegyű előnyt is kialakítottak. A rutinos hazaiak szépen fokozatosan ezt ledolgozták, így kiélezett végjáték várt a felekre, ahol megvolt az esélyünk a győzelemre, hiszen pár másodperccel a vége előtt döntetlennél dobhattunk két büntetőt, amiből sajnos egyet sem sikerült értékesíteni. Hazai időkérés után a kanizsaiak irányítója Kiss Kornél a dudaszó pillanatában vágott be egy hármast két ember fölött, ezzel megnyerve a meccset övéinek (91-88), de így is teljesen nyitott maradt a párharc a visszavágóra. Legeredményesebb játékosunk a második félidőre ébredő Szontagh Ábel volt (21 pont). Április 21-én játszottak a felek Budafokon, a kezdés ezúttal is a kanizsaiaké volt. Különösen védekezésben nyújtottunk gyengébbet az elvártnál, 52 pontig jutott ellenfelünk az első 20 percben. A második félidőre megint sikerült felpörögni, a negyedik negyedben már az összesített állást is a javunkra fordítottuk és lélektanilag is abszolút nekünk állt a párharc, ám sajnos a végén egy-két rossz döntés elég volt ahhoz, hogy két pontra zárkózzon a Nagykanizsa. 8 másodperccel a vége előtt labdánk volt 2 pontos előnyben, bármilyen mezőnykosár elég lett volna a párharc megnyeréséhez, de nem sikerült betalálni, ezzel pedig egyetlen ponttal a Kanizsa bizonyult jobbnak, így Farkas Dávid gárdája csak a 13. hely megszerzésében reménykedhetnek a továbbiakban (94-92). Az idegenbeli mérkőzéshez hasonlóan ezúttal is Szontagh volt a csapat legeredményesebbje (19 pont).
Idegenben kezdett a BUDAFOK II. is, Piukovics Bálint csapata a KKS otthonába látogatott április 16-án. Jól kezdtük a mérkőzést, 5 pontos előnyt sikerült kialakítani az első 10 perc végére, amiből egy parádés második negyeddel a nagyszünetre már 17 lett. Felcsillant a reménye annak is, hogy akár a teljes párharcot le tudjuk zárni még egy hasonló félidővel, ám ez nagyon nem így alakult: már a harmadik negyedben ledolgozott 10 pontot hátrányából a hazai csapat. Nem találtuk a ritmust támadásban a teljes második félidőben, 12 pontos harmadik negyedünkre egy 8-ast sikerült rátenni a negyedikben, ez pedig elég volt a KKS-nek ahhoz, hogy megfordítsa és 2 ponttal megnyerje a mérkőzést (72-70), ám az első félidőben mutatott teljesítményünk alapján minden esélyünk megvolt, hogy hazai pályán legalább 3 pontos győzelmet arassunk. Dr. Ács Benedek 25 pontig jutott az odavágón 7 értékesített hármassal. Négy nappal később már jött is a visszavágó Budafokon, ahol fej-fej mellett haladtak a csapatok az első félidőben, végül döntetlen állt az eredményjelzőn 20 perc után. Sajnos a harmadik negyed megint KKS fölényt hozott, és ugyan a negyediket megnyertük, nem tudtuk se a mérkőzést, se a párharcot megfordítani, így Piukovics csapata is a 13. helyért folytatja (77-82). Hazai pályán Varga Balázs vitte a prímet budafoki oldalon 18 ponttal.
Azzal, hogy mindkét csapatunk vereséget szenvedett, jelenleg úgy néz ki, hogy egyik sem lesz ott jövőre az NB II. Kiemelt csoportjában (amennyiben nem változik a lebonyolítás), de sose lehet biztosra tudni, hány csapat kerül fel a Zöld csoportba, így még akár annak is nagy jelentősége lehet, hogy a 13. helyet sikerül-e megkaparintani. Ehhez az első lépés a BUDAFOK U23-nak a Tiszakécske VSE legyőzése lenne, akik a Kiemelt csoport 8. helyén végeztek 5-13-as mérleggel. Április 27-én látogatnak a fiúk Tiszakécskére, a visszavágó pedig május 5-én lesz. A Budafok II.-nek elsőként a TF-The BOYZ csapatát kell felülmúlnia, akik 1-17-es mérleggel zártak a Kiemelt utolsó, 10. helyén. Az odavágót Budafokon rendezik április 29-én, a visszavágó május 9-én lesz a Ludovika Arénában. Amennyiben mindkét csapatunk győztesen kerül ki a következő körből, budafoki házirangadóval zárulna a szezon a 13. helyért.
Természetesen mindkét csapatnak nagy csalódás volt az előző körben elszenvedett szoros vereség, de a küzdésre ezúttal sem lehet panasz – reméljük ezt a következőre is sikerül átmenteni. A rájátszás során előszőr most már talán kijelenthetjük, hogy mindkét esetben a budafoki csapat a párharc esélyese, így joggal bízhatunk benne, hogy egymás ellen zárják együtteseink majd a szezont.
(írta: Szontagh Ábel)
HAJRÁ BUDAFOK!

