A Budafoki Békák az élmezőnyben, a Budafoki Bolhák pedig a középmezőny elején végezett a Kenguru Kupában.
A 2020/2021-es U11-es országos bajnokság, azaz a Kenguru Kupa budapesti csoportjában több mint 40 csapat szerepelt az idén. A vírushelyzet miatt a korábbi évekhez képest sajnos kevesebb csapat nevezett a sorozatba és sajnos a nyolc forduló alatt is nagy ingadozást mutatott, hogy melyik csapat, milyen összeállításban tudott kiállni, sőt sokszor előfordult az is, hogy az ellenfelek az adott mérkőzésre nem tudtak eljönni.
A sok kezdő kosárlabdázót soraiban tudó Budafoki Bolhák csapatunk szerencsére mind a tizenhat mérkőzésére ki tudott állni. A hátsó csoportokból indulva 15 győzelem mellett mindössze 1 vereséget elszenvedve az idény végére az „E” csoportig küzdötte fel magát és a 15. helyen végzett.
A „rutinosabb” Budafoki Békák csapatunk sajnos az egyik fordulóban, márciusban nem tudott a vírushelyzet miatt részt venni a mérkőzéseken, de a többi részében remekül helyt állt a bajnokság élvonalában. Az „E” csoportból indultunk, legtöbbször a „C” csoportban voltunk, de a sorozat végére a „B” csoportba jutottunk és végül a kiválónak mondható 5. helyen végeztünk. Összesen 9 győzelem mellé 7 vereséget gyűjtöttünk be.
Gratulálunk a csapatoknak és az edzőknek!
HAJRÁ BUDAFOK!
