Fiataljaink elsők lettek az U20-as bajnokság NB I./B-s „Zöld” csoportjában, így részt vehetnek a májusi döntőben.
Nagyjából egy hónappal ezelőtt számoltunk be arról, hogy U20-as csapatunk legyőzve az Újpest- Megyeri Tigrisek csapatát nagy lépést tett az országos döntőbe jutás felé. Azon a napon még nem sejtettük, hogy néhány nap alatt mekkorát fordul velünk a világ és iszonyatos nehézségekkel kell majd szembe néznünk, sőt, reális lett az esélye annak, hogy nem lehetünk majd ott az ország legjobb nyolc csapat között. Az Újpest elleni sikeres derbit követő napokban a vírushelyzet elérte csapatunkat, és hét meghatározó játékosunkat is kapcsolatba lehetett hozni koronavírusos vagy ahhoz hasonló jellegű megbetegedésekkel, így a csapat edzéseit minimum tíz napra felfüggesztettük. Az adott időszakban lévő mérkőzéseinket ellenfeleink sportszerű hozzáállásának köszönhetően sikerült elhalasztanunk, de az akkor még március végi döntőre készülve, igen szűk határidő alatt kellett lejátszanunk. Március 18. és 25. között hét nap alatt négy, köztük két, a továbbjutás szempontjából kritikus mérkőzésen kellett pályára lépnünk, mindezek mellett figyelnünk kellett nagy riválisunk, a Vásárhelyi Kosársuli eredményeire is.
A több, mint tíznapos kihagyást követően az egészséges játékosok néhány felvezető edzést követően vágtak bele a pokolian nehéznek ígérkező menetbe. Öt dologból négynek teljesülnie kellett ahhoz, hogy elérhessük célunkat, a döntőbe jutást. Idősorrendben a következő lépcsők segítettek minket a sikerhez.
- Március 18-án hazai pályán legyőztük a Bonyhád U20-as együttesét 102-64 arányban. Ezt a győzelmet valójában előre bekalkuláltuk, de a sok kihagyás után, azért féltünk tőle.
- Március 20-án fő riválisunk, a Vásárhelyi Kosársuli vereséget szenvedett a szezon második felében szenzációsan kosárlabdázó, veretlenül menetelő Békési SZSK otthonában. Ez az eredmény azért jött jól, mert még nekünk is játszanunk kellett Békésen. Egy teljes összeállításban, jó formában pályára lépő csapatunknak is kevés esélye lett volna győzni ellenük, hát még ilyen elég tartalékos összeállításban.
- Március 22-ére ugyan egy hiányzó játékosunk már visszatérhetett, de így sem volt reális esélyünk a Békés otthonában a győzelemre, 23 pontos vereséget szenvedtünk. Mint utólag kiderült, ez a fiaskó még belefért a lehetőségeinkbe.
- Március 24-én hazai pályán újabb két visszatérő játékosunkkal kiegészülve, nagyon rossz ritmusú, hozzáállású, borzalmas játékkal sikerült kiszenvednünk a győzelmet a Cegléd tartalékosan felálló U20-as csapata ellen. A hatpontos győzelem nem volt diadalmenetnek nevezhető, de a legfontosabb az volt, hogy teljesítettük ezt a lépcsőt is.
- A március 25-én rendezendő, Eger elleni hazai derbink jelentette az utolsó állomást. A helyzet egyszerű volt: ha mi nyerünk, akkor az országos döntőbe jutunk, ha veszítünk, akkor a Vásárhelyi Kosársuli szerepel majd a fináléban. Az Eger nagyon jó kis csapat, a bajnokság első mérkőzésén legyőztek minket, nagyon tartottunk a találkozótól, különösen az előző napi teljesítményünk miatt. A kezdeti idegesség, idegeskedés után az első negyed végére megtaláltuk a ritmusunkat és jó játékkal, kiváló dobóformával magunk kezébe vettük a meccs irányítását és végül 22 pontos győzelmet arattunk.
Bár ezt nehéz objektíven megítélni, de talán elmondhatjuk, hogy megérdemelten jutottunk ebből a csoportból a döntőbe, hiszen hiába egyforma mérleggel (19 győzelem / 3 vereség) zártunk a Hódmezővásárhely csapatával, mi mindkét egymás elleni meccsen legyőztük őket. Persze ez sok csapat számára nehéz év volt, hiszen a vírushelyzet illetve annak következményei, hatásai sokszor beleszóltak a normál menetrendbe, csapatösszetételbe. Nekünk is elég problémás volt az elmúlt egy hónap, négy játékosunk még mindig csak hetek múlva térhet majd vissza teljes intenzitással a pályára.
A lényeg, hogy a nagybetűs CSAPAT, edzőjével sokat dolgozott azért, hogy ez a siker megszülessen. A csapat motorjai közül szinte mindig volt valaki, aki kiemelkedőt nyújtott, de a háttérembereknek tartott játékosok is nagyon fontos pillanatokban nyújtottak kiemelkedő produkciót és segítették át a csapatot a holtpontokon.
Nekünk a döntőbe jutás nagy siker, meglepetés csapatként nem lesz semmi vesztenivalónk. Igyekszünk majd méltóképpen helyt állni a tervek szerint 2021. május 27-30. között a Budapesti Honvéd által rendezett U20-as (Morgen Ferdinánd emlékbajnokság) nyolc csapatos döntőjében.
GRATULÁLUNK A CSAPATNAK! SZÉP VOLT FIÚK!
HAJRÁ BUDAFOK!

