2009-es születésű játékosaink közül öten is részt vesznek a MAFC Akadémiával indított közös projektben.
U12-es csapataink nagyon jól szerepelnek a Gyermek Kupa, azaz az országos korosztályos bajnokság területi küzdelmeiben. A Budafoki BiKáK néven szereplő első számú csapatunk az évad elején remekelt, hiszen a régió „B” csoportjából történelmi sikert aratva magabiztosan feljutott az „A” csoportba. A legmagasabb szinten is szépen helytállt annak ellenére is, hogy visszacsúszott a „B” jelű lépcsőre. Sajnos decemberben a vírushelyzet következtében kicsit hullámzóan teljesítettünk, így most januárban a „C” csoportból kellett újra harcba szállnunk a feljebb jutásért. Csapatunk ezt az akadályt remekül vette, hiszen Az Óbudai Kaszáok/A és a MAFC Heisler csapatait legyőzve ismét a „B” csoportba jutott, ahol februárban már újra kiemelt akadémiai csapatok ellene kell majd felvennie a versenyt.
Második számú U12-es csapatunk, a Budafoki BaKoK decemberben a mezőny végéről indult, de az elmúlt fordulóban, januárban már kettős győzelmet aratva egy csoporttal feljebb tudott lépni.
A BiKáK keretében szereplő öt 2009-es születésű játékosunk és 2-3 fő utánpótlás edzőnk részt vesz az MKOSZ akadémiai besorolású MAFC Kosársuli U12-es korosztályos csapatival indított szakmai együttműködés programjában. Ennek alapján játékosaink és szakembereink heti egy edzésen közösen szerepelnek a MAFC játékosaival, szakembereivel. Közös szakmai program alapján igyekszünk a két egyesület által kialakított közös keretben szereplő játékosokat fejleszteni. Az együttműködés keretein belül nemcsak edzéseken, de majd közös rendezésű hazai ill. nemzetközi tornákon is szeretnénk lemérni játékosaink képességeit, tudásszintjét. Bízunk benne, hogy elképzeléseink a 2009-es korosztály tapasztalatain alapulva a következő években a 2010-es illetve 2011-es születésű tehetséges játékosoknál is tovább folytatódhat majd.

