Sorozatunkban a felnőtt csapat játékosaival beszélgetünk a megszokottnál valamivel kötetlenebbül, a középpontban természetesen továbbra is a kosárlabdával.

Az 5. részben Mészáros Csabát ismerhetitek meg kicsit jobban.

– Mikor kezdtél el kosárlabdázni, és milyen sportágakat próbáltál még ki mellette?

– Gyerekként sokféle sportba belekóstoltam: a kosárlabdát megelőzően úsztam, fociztam és a karatét is kipróbáltam. Általános iskola alsóban kezdtem el kosarazni, először még a labdarúgás mellett, de aztán választani kellett, és mivel nekem nagyon tetszettek Farkas Lacibá edzései a BLF-nél, a kosár mellett döntöttem.

– Idén kezdted meg az ötödik szezonodat a Budafoknál, így te azon kevés játékos közé tartozol a jelenlegi felnőtt-keretben, akik a mostani „sikerkorszakot” megelőzően is játszottak a csapatban. Mekkora a különbség a pár évvel ezelőtti és a mostani helyzet közt?

– Azt hiszem túlzás nélkül állíthatom, hogy ég és föld. Régebben teljesen más felfogás uralkodott a klub háza táján, gyakorlatilag az egész csapat egy nagy baráti társaság volt, többet ugrattuk egymást, több közös buli is volt – a hangulatra persze most sem lehet panasz, remek társaság jött össze, de ez már messze nem az a közeg, mint amibe évekkel ezelőtt megérkeztem. Most sokkal profibb körülmények uralkodnak, elég csak a pénzügyi helyzetre vagy az edzéslehetőségekre gondolnunk. Ennek megfelelően természetesen a játékosállomány is komolyabb lett – szerintem régen sem volt rossz csapatunk, annak ellenére sem, hogy rendre a tabella hátsó régiójában végeztünk, de a mostani keretet nem is érdemes összehasonlítani mondjuk a 3-4 évvel ezelőttivel.

– Az előző szezonban a célkitűzést teljesítve feljutottatok a Piros csoportba, hogyan értékeled és helyezed el pályafutásodban ezt a sikert?

– Csapatszinten mindenképp pályafutásom egyik legnagyobb sikerének értékelem a tavalyi ezüstérmet. Talán egyedül azt helyezném ez elé, amikor U18-as korosztályban a Kaszásokkal országos 5. helyezést értünk el, mert abban a csapatban én voltam az egyik húzóember, így az a menetelés mély nyomot hagyott bennem. A mostani feljutást hozó idényben kevesebb lehetőséghez jutottam, mint korábban, így egyéni szinten nézve nem volt kiemelkedő, de még csak különösen jó évem se, viszont a csapat által elért eredmény miatt ezzel együtt is nagy élmény marad a magunk mögött hagyott szezon.

– A játékos-karriered mellett pár éve már edzőként is tevékenykedsz. Melyik szerepet helyezed előtérbe, elsősorban játékosként vagy edzőként tekintesz magadra?

– Nehéz kérdés…jelenleg azt mondanám, hogy játékosként ÉS edzőként tekintek magamra, de ha mindenképp választanom kell, akkor a játékos-karrier még talán egy hajszálnyival előrébb van nálam. Viszont hosszabb-, sőt alighanem már középtávon is az edzősködés kerül majd előtérbe, ugyanis játékosként már nem akarok, sőt ha őszinte akarok lenni, akkor nagy valószínűséggel nem is tudnék ennél magasabb szinten játszani – úgy gondolom, hogy az NB I./B Piros csoportja az a maximum, ameddig én játékosként elérhettem.

– Zárásként egy másfajta kérdés: volt vagy van kedvenc játékosod és csapatod, akár Európában, akár az NBA-ben?

– Kedvenc csapatom inkább csak fociban van, ott az AC Milan a favoritom, kosárlabdában inkább a játékosoknak drukkolok: az NBA-ben két robbanékony irányító, Westbrook és Lillard játéka tetszik mostanság a legjobban, míg a régiek közül Chauncey Billups volt a kedvencem. Magyar játékosok közül Hanga Ádámot mondanám, már csak azért is mert hozzám hasonlóan ő is a BLF-ben kezdte – de gyerekként Simon Balázs és Kálmán László játékát is nagyon szerettem nézni.