Új sorozatunkban felnőtt csapatunk játékosaival beszélgetünk a megszokottnál valamivel kötetlenebbül – a középpontban természetesen továbbra is a kosárlabdával.

Elsőként a gárda kezdő centerét, Horváth Mártont ismerhetik meg kicsit jobban.

Mikor és miért kezdtél el kosárlabdázni, mi fogott meg a sportágban?

Mint minden gyerek, kiskoromban én is fociztam, de aztán általánosban a kosárlabda maradt az egyetlen csapatsport, amit iskolai keretek között lehetett űzni – aki továbbra is focizni akart, annak egyesületbe kellett igazolnia, én pedig ezt nem tettem meg. A kosárlabdázásba főleg a társaság miatt szerettem bele, gyakorlatilag a teljes kosárcsapat a mi osztályunkból került ki, de mellette alkalmi szórakozásként a labdarúgás is megmaradt. Mivel én emellett hegedültem is, később már nem volt időm mind a három dologra egyszerre, így a szüleim választás elé állítottak: a három elfoglaltság közül válasszak ki kettőt, amit folytatni akarok – de úgy, hogy a hegedülést azt muszáj választanom. A másik választásom a kosárlabda lett.

Az előző szezonban feljutást érő helyen végeztetek, hogyan élted meg ezt a sikert?

Nagyon fontos volt, hogy elértük a szezon elején kitűzött célunkat, vagyis a Piros csoportba való feljutást, de számomra talán még ennél is nagyobb jelentőséggel bír az a tény, hogy egy jó 5-6 év után ez volt az első szezon, ahol igazán élveztem a játékot. Sőt, igazából idén érzem valójában azt, hogy visszajött az az élvezet, az a lelkesedés, amit jó pár éve nem éltem már át ebben a sportágban. Nagyon jó társaság jött itt össze Budafokon, tapasztalt és fiatal játékosok remek elegye, ahol én akarva-akaratlanul egyfajta mentor-szerepet is felvettem. Ha kell, akkor felemelem a hangom, ha kell, akkor dicsérek, próbálom segíteni a fiatalabbak integrálódását, és a játék mellett ezt a feladatot is élvezem. Összességében véve tehát a tavalyi év is remek volt, de igazság szerint jó végre úgy játszani, hogy van ellenállás az ellenfelek részéről – az előző idény ebből a szempontból sokszor unalomba fulladt.

Mik a további terveid a kosárlabdázással, meddig szeretnéd folytatni a játékot?

Túlságosan sokáig már nem tervezek játszani: elég sok sérülésem volt a pályafutásom során, és sokszor kelek fel úgy reggelente, hogy mindenem fáj, teljesen pedig nem akarom leamortizálni magam – amikor évek múlva majd gyerekem lesz, szeretném, ha vele is tudnék majd játszani, ehhez pedig nem szabad kifacsarni a testem. Viszont azt sem akarom, hogy ez a 20-22 év, amit kosárlabdázással töltöttem, ez csak úgy elvesszen, ezért is kacérkodom az edzősködés gondolatával. Rengeteg pozitív élményt kaptam a sporttól az évek során, ebből szeretnék legalább valamennyit visszaadni. Az eszem úgy gondolom megvan ehhez a munkához, a türelmem viszont nem biztos, de majd meglátjuk. Az viszont biztos, hogy ha bele is vágok, nem a megélhetésért, nem főállásként szeretném ezt csinálni, hanem élvezetből, kisebb dózisban – egyébként ahogy befejezem az egyetemet, építőmérnökként szeretnék elhelyezkedni.

Volt vagy van kedvenc csapatod és játékosod, akár Európában, akár az NBA-ben?

Kiskorom óta a San Antonio Spursnek drukkolok, már a Robinsonos, Del Negro-s idők óta követem a csapatot. A kedvenc játékosom Tim Duncan, rajta kívül még Ginobilit szeretem nagyon – bár most már mindketten visszavonultak, örökké ők maradnak a favoritok. A mostani csapatból nincsen még nagy kedvencem, a fiatalabb generáció tagjai közül a Philadelphiában játszó Simmons játékát kedvelem.

Látható, hogy a kosárlabdázás elég jelentős részét képezi az életednek, a sport és a tanulás mellett van valami hobbid, amire megpróbálsz időt szakítani?

Az a helyzet, hogy nekem nagyon sokáig a kosárlabdázás volt a hobbim, az edzéseken jött ki belőlem a feszültség, ott tudtam elfelejtkezni legalább egy kis időre a mindennapos problémákról. Viszont amikor a hobbid a munkáddá válik, akkor bizonyos szempontból nagyon nehéz helyzetbe kerülsz, pont arról a felszabadultságról, arról a játékosságról kell lemondanod, amitől az addig hobbinak számított – úgyhogy nekem is keresnem kellett valami mást. Kaposváron tollaslabdáztam, illetve a zenélés volt még számomra ilyen kikapcsolódás, amikor felkerültem Pestre, akkor rövid ideig egy bandában is játszottam. Mostanában, úgy az elmúlt két-három évben a számítógépes játékokat szerettem meg és használom őket ilyen célra.