A második helyen álló MAFC Martos legyőzésével a bajnokság egyharmada után veretlenül állunk az élen és nagy lelkesedéssel várjuk az új évi folytatást!
Az elmúlt időszakban többen is - főleg sérülések miatt - hosszabb ideig hiányoztak edzésekről, mérkőzésekről, ám a nagy derbi előtt mindenki igyekezett annyira felépülni, hogyha nem is száz százalékos állapotban, de azért pályára tudjon lépni. Annak ellenére, hogy így sem tudtunk teljes kerettel felállni, azért a csapat nagyon szépen teljesített a rangadón. A Martos elleni mérkőzés tétje az volt, hogy a két veretlen csapat közül, melyik várhatja majd első helyen makulátlan mérleggel a januári folytatást. Igazi csapategységünknek és csapatmunkánknak köszönhetően szinte az első félidőben eldőlt a meccs sorsa, hiszen 21 pontos előnnyel fordultunk a második húsz percre és ezt a különbséget tulajdonképpen a meccs végéig meg is tartottuk. A mérkőzésen azért látszott, hogy csoportunk egyik legerősebb csapatával játszottunk, hiszen ez volt eddig a legszorosabb mérkőzésünk az idényben. Mivel az alapszakasz kétharmada még hátravan, ezért nagy lelkesedéssel várjuk a januári újrakezdést, hiszen játszanunk kell még az első kör végéig a 3. helyezett BKG-Veresegyház és a 4. helyezett TFSE ellen is, valamint izgalmas derbi vár ránk a Hepp Kupa legjobb nyolc csapata közé jutásért vívott küzdelemben, ahol is a MAFC NB I./B "Piros" csoportos csapata ellen lépünk majd pályára 2022. január 18-án 19.30-kor a BMTE Sportcsarnokban. Minden kedves érdeklődőt, szurkolót szeretettel várunk!
MAFC Martos - BUDAFOK 59-81 (13-21, 10-23, 17-22, 19-15)
BKK: Swanson K. 19/6, Garai G. 12/6, Fehér Cs. 10/9, Fekete Cs. 9/9, Amati K. 7/3, Burján I. 7/3, Siklós O. 7/3, Szántó L. 5, Tóth Sz. 4, Piukovics B. 1, Czepanecz T.
GRATULÁLUNK A CSAPATNAK!
HAJRÁ BUDAFOK!